Szoftvertámogatás és
ügyfélszolgálat
Szoftvertámogatás
A SZÁMADÓ Kft. folyamatosan gondoskodik az általa
fejlesztett szoftverek frissítéséről, karbantartásáról, a felszínre kerülő
esetleges hibák kijavításáról, valamint a törvényi, jogszabályi változások által
szükségessé tett módosítások végrehajtásáról, és ezek elérhetővé tételéről.Az
ügyfelek számára automatikusan járó és ingyenes havi elektronikus hírlevél
tájékoztatja az ügyfeleket a frissítések rendelkezésre állásáról, a legfrissebb
programverziók mindenkor letölthetők a honlapról.
Ügyfélszolgálat
A SZÁMADÓ ügyfélszolgálat feladata, hogy támogassa a
programok használatát, elhárítsa a működés közben előforduló programhibákat, és
ellássa az ügyfeleket a szükséges naprakész információkkal. Elemei:
- E-ügyfélszolgálat
- Havi hírlevél
- Tudásbázis
- Fórum
- Ügyfélkapu
Az e-ügyfélszolgálat elsősorban a konkrét program- vagy
működési hibák fellépése esetén ad segítséget, akár a telepítés,
rendszerbevezetés, akár a mindennapos használat során. A hibák bejelentése
telefonon munkaidőben, vagy internetes űrlapon keresztül bármikor
(munkaidőn túl is) megtörténhet, mindkét csatornát a diszpécserközpont kezeli. A
hibajelenség és a bejelentő adatainak rögzítése után a belső ügyviteli
folyamaton keresztül a megfelelő munkatárs feladatlistájában jelenik meg a
bejelentés, és az ügyfél e-mail üzenetben kap értesítést, hogy megkezdődött a
probléma vizsgálata. A hibajegy alapján a SZÁMADÓ munkatársai szükség esetén
felveszik a kapcsolatot a bejelentést tevővel, telefonon vagy
e-mailben.
Egyszerű esetekben a diszpécserközpont is segíthet a
kérdések megválaszolásában és a könnyen kezelhető hibák elhárításában. A SZÁMADÓ
szerződésben azt vállalja, hogy két napon belül megkezdi a bejelentett hibák
elhárítását, ám többnyire igyekszik néhány órán belül, még a bejelentés napján
befejezni a javítást. Nagyobb volumenű, vagy speciális feladat esetén - például
új rendszer betanulásakor, szervermigráció, éves zárás, leltár esetén - dedikált
szakértő állhat az ügyfél rendelkezésére, hogy ezzel is egyszerűbbé és
gördülékenyebbé váljon a folyamat.
A hibajelenség vizsgálata és a probléma megoldása a
gyakran az ügyfél gépére történő távoli bejelentkezéssel, vagy ftp-n keresztül
bekért adatbázisok segítségével történik, és ennek kapcsán szükség szerint
konzultálnak az ügyféllel. A bejelentés státusza a webes felületű Ügyfélkapun keresztül folyamatosan
nyomonkövethető, és ugyanitt minden ügyfél hónapról hónapra láthatja a
szerződése és számlái státuszát is.
A SZÁMADÓ Tudásbázis frissítése minden
ügyfél számára on-line elérhető. Ez a különleges "súgó" nem csupán a program
egyes felületeinek a kezelését, hanem a programok telepítésével, használatával
kapcsolatos fontosabb információkat is részletesen és strukturáltan
tartalmazza.
A SZÁMADÓ Fórum elsősorban az
ingyenes programok használóinak közössége, itt oszthatják meg egymással
kérdéseiket, ötleteiket, de a szerződött SZÁMADÓ felhasználók is érdekes
tanácsokat, tippeket kaphatnak a rendszerek használatára vonatkozóan.
A SZÁMADÓ Ügyfélkapun
keresztül a felhasználók gyorsan hozzáférhetnek számukra fontos
adatokhoz:
- aktuális folyószámla egyenleg
- szerződéses adatok
- várható éves terméktámogatási díj
- ügyfélszolgálati eseménylista.
Az Ügyfélszolgálat igénybevételének
feltételei
Elektronikus ügyfélszolgálati
oldalunk non-stop rendelkezésre áll, diszpécserközpontunk hétfőtől csütörtökig
8:30-tól 16:30-ig, pénteken 14:00-ig fogadja a hívásokat. Szerződött ügyfeleink
számára a támogatás első órája díjmentes, a szolgáltatások részletes díjtételeit
a SzámRendszer és a NagySzámRendszer árlisták tartalmazzák. A szerződött
ügyfeleknek járó elektronikus Hírlevél minden hónap elején összefoglalja a
legfontosabb aktualitásokat, frissítéseket, tanácsokat, valamint egy cégre szóló
adatlapot is tartalmaz, amelyből nyomon követhető a szerződés és a számlák
státusza.